10 000 ember

Ez csak egy gondolatszilánk lesz mert nincs kedvem olyan hosszan kifejteni, meg se füle se farka nem lesz na mindegy, szóval hmm az az érdekes, hogy a világképünket milyen tényekre alapozva alkotjuk meg. pl. amikor arról beszélünk, hogy mondjuk Amerikában milyenek a hillbilly népek és hogy vajon tényleg láncfürésszel gyilkolják az eltévedt városiakat, akkor azt legfőképp a filmekből, könyvekből vett infókra alapozzuk, (hisz nem jártunk ott és nem beszéltünk egy láncfürészessel sem).
Szóval ha belegondolunk, a legtöbb infónk könyvekből és filmekből, tévéhíradókból származik. De mennyire hitelesek ezek a dolgok? Mennyire adnak igaz képet?

Kicsit talán pontosabb az, amikor az ismerőseinktől, ismerőseinkről vesszük az ismereteket. De itt jön egy érdekes kérdés, mennyi ismerősünk van? (Lásd iwiw :) )
Jó, a metrón, villamoson naponta egy csomó emberrel találkozhatunk, de ezek igazából csak alig jelennek meg az életünkben mint tényleges emberek, inkább csak díszletek.
Szóval mondjuk van/volt/lesz 500-10000 ember akivel életünkben megismerkedtünk annyira, hogy valamilyen hatással van/volt/lesz ránk. Tehát csupán ennyi ember az, aki igazából számunkra az Emberiséget jelenti! (Ez az azért elég félelmetes szerintem)
Tehát amikor példul kialakítunk magunkban egy elképzelést mondjuk arról, hogy a másik nem hogyan gondolkozik valamiről, akkor azt valójában csak azzal a kevés emberrel való ismeretségeinkre alapozzuk és ezekből alkotjuk meg az elgondolásunkat...

Na mármost ebből az következik, hogy az ember ne higgyjen el mindent, amit a tévében lát, alaposan figyeljen oda a másikra és jól válogassa meg az ismerőseit, és ne fecsérelje barmokra az idejét, mert azok beszennyezhetik a világképét is.

Tiger Lillies

Folytatván az elöző poszt hangulatvilágát, jöjjön a hab a tortán: The Tiger Lillies

Cirkusz szerkentyű

Időmből mostanában csak ilyen videoklippes posztokra futja, ma pl. már így is súlyosan túlléptem a szórakozásra kijelölt időt...
Na de Hölgyeim és Uram! Az alább következő produkció valóban megéri a későig fennmaradást, lévén ez a banda igazi szenzáció! A porondon a Circus contraption!

There Is an End

Hé öreg, csak előttem égsz, ha égsz

T T T !!!

Te, ez a tetű tót tatár tuti tatuval töltött tiltott tartár túrótorta tort tart titkon Tatán túl!

transzformersz

Van egy bazi nagy transzformersz. El sem lehet képzelni mekkora. Embereket takarít be. Milliónyi fémkarja van, ezekkel kapdossa el az iskoláskorba lépő kiskölköket. Minden kéz oldalából kinyúlik egy oldalkar amihez egy kis fémpisztoly csatlakozik ezzel aztán tucatnyi mérgező ólomgolyót lő a testükbe. Ettől persze nem halnak meg a szerencsétlenek. Ez csak a kínok kezdete. Az ólomgolyók valójában apró kis nanorobotok, amik átprogramozzák az agyat. A karok élve felboncolják a gyerekeket, majd amikor már teljesen ízekre szedték őket elkezdik összerakni a darabokat egy új tervrajz szerint: így minden gyerekből egy fémkar lesz a roboton...

szób oncol ás

Zsigertün dér, csí gólyakopp, ó nyazász lósíp! Csontból ondiz omkor, omgyom ortű dől, eped ő!

----
Egyre kevésbé van kedvem érthetően beszélni. Több értelme van úgy hangot kiadni, ha nincs értelme. Legalábbis a legtöbb embernél. Hivatalos nyelvvé kéne tenni a halandzsát és akkor talán még tévét is érdemes lenne nézni.

MY head feels like a frisbee

Emberkereskedelem

Amikor az Ibega ikeristenek rábukkantak a Földre, igencsak elcsodálkoztak az emberek látványán. Még sosem láttak ehhez hasonló teremtményeket. Az ő világukon egyáltalán nem léteztek még élőlények, mert még egyiküknek sem jutott eszébe ilyesmit teremteni, csak a viz, a sötétség és a hideg volt mindenütt. Az egyik Ibega kiváncsiságból megkóstolt egy ilyen lényt és rendkívül finomnak találta a húsát. Azt is észrevette, hogy ez az étek a Gbis-ét is megnövelte ami az Ibegáknál nagyjából a nemi vágynak felel meg. Egyedül az ember lelke és a bőre nem ízlett neki, ezért a lelket kiköpte mint egy cseresznyemagot, a bőrét pedig visszaöklendezte. Eltelt néhány ezer év és az ikeristenek eltunyultak a folytonos evéstől és űzekedéstől ezért teljesen váratlanul érte őket a Dyrthenna bestia támadása. Ezt a szörnyű rémet egy Munagog nevezetű vadászisten uszította rájuk, aki megérezte az Ibegák Gbis-ének éteri, univerzumok közé szívárgó illatát. Az egyik ikeristent sikerült is letepernie a rémnek, de amíg annak testét marcangolta, a másik háromnak sikerült elmenekülnie. Munagog azonban lesben állt és ahogy azok kiugrottak az univerzum sűrűjéből, ő belemártotta istenölő lándzsáját a leglassabban szökkenőbe. Így esett, hogy a négy ikeristen közül csak kettő tért vissza a saját világába.
Az Ibegák nem sokáig búslakodtak elveszített testvéreik miatt. Testükön már elkezdett sarjadozni két kis embrió, amikből egy idő után majd kifejlődnek új ikertestvéreik. Inkább a finom étket hiányolták, de féltek visszatérni a Földre, féltek Munagogtól és a rettentő szörnyetegtől. Egy kereskedő járt arra éppen, úgy hívták, hogy Sirkosesita Cantooino Moghe'Kau. Megpróbált rásózni az Ibegákra néhány holdszörnyet, megmutatta nekik a csillagmag készletét, és egy nyakláncot amit egy rég halott isten híveinek lelkeiből fontak. De az ikreket ezek nem érdekelték. Van e olyan kétlábú lényed amit "ember"-nek hívnak? - kérdezgették. Moghe'Kau ismerte azt az univerzumot amiben az ember élt, ezért megígérte az Ibegáknak, hogy hoz nekik belőlük, cserébe azért a két embrióért ami a testükön nő. Az ikrek beleegyeztek, ígyhát a kereskedő útnak indult. Meg is találta könnyen az emberek világát és sikerült is befognia párat a kétlábú lényekből. De az univerzum határánál a dühös Munagog isten toppant elé és lándzsájával fenyegetve a kereskedőt, követelte, hogy az mondja el mi célja van az elrabolt emberekkel.
- Nem tartozom neked felelettel, - mondta Sirkosesita - mert az emberek világa nem a tiéd, de lándzsád hegye kikényszeríti válaszom: az Ibegáknak viszem a kétlábonjárókat, akik már igencsak ki vannak éhezve az emberhúsra.
Munagog gonoszul felnevetett ennek hallatán (két csavaros szarv rögtön ki is nőtt a homlokán), mert ördögi terv jutott eszébe. Fogta az egyik emberi lényt és egy mozdulattal kirántotta a testéből annak lelkét. Ő maga pedig belebújt a helyére. Persze előtte ráparancsolt a kereskedőre, hogy az ne szóljon semmit mesterkedéséről az ikeristeneknek. Ezt az egészet pedig azért tette, mert az ikrek univerzumán különleges mágia ült, eredeti alakjukban az isteni lények közül csak az Ibegák léphették át annak határát. Moghe'Kau persze engedelmesen bólintott, de hallgatásáért cserébe a Dyrthenna bestiát kérte fizetségül. Közben magában azt is megfogadta, hogy megleckézteti az üzletébe belekontárkodó istent. Munagog belement az alkuba, így hát Sirkosesita fogta az embereket és elvitte őket az Ibegákhoz. Azok nagyon megörültek a kétlábúaknak s a megállapodáshoz tartva magukat egy sötétségből kovácsolt törrel levágták magukról az embriókat s a kereskedőnek adták fizetségül. Aztán rögtön falni is kezdték az emberhúst, a vér csak úgy csorgott az állukon. Persze az emberbőr még mindig keserű volt nekik, ezért azt kiöklendezték. Moghe'Kau fogta az egyik ilyen bőrt és a belsejét bekente egy világfa törzséből csapolt - rendkivül ragadós - mézgával. Az egyik iker felfalta azt az embert is amelyikbe Munagog költözött. Rögtön rosszul is lett tőle, mert a vadászisten belülről kezdte el marcangolni. Az Ibega a gyomrát markolászta, aztán holtan rogyott össze, bár még sikerült kiköpnie Munagogot. A kereskedő ekkor odaugrott a vadászistenhez és gyorsan rádobta az emberbőrt. - Búj bele gyorsan, mielőtt a másik Ibega meglátna! - Munagog mit sem sejtve bele is bújt az emberbőrbe, arra gondolván, hogy ezzel az álcával majd ugyanúgy rászedheti az utolsó Ibegát mint az előbb annak testvérét. Csakhogy ahogy magára öltötte a mézgával bekent embergúnyát, az azon nyomban hozzá is ragadt s többé nem is tudta magáról levetkezni. Így, az embertestbe zárva nem tudta használni isteni energiáit, csak egy halandó erejével rendelkezett. Az utolsó Ibega már nyúlt is felé, hogy megegye, de a kereskedő eltolta a mohó kezeket. - Ne edd azt meg fenséges úr! Nézd, milyen vézna és pettyhüdt a bőre! Akárki láthatja, hogy csak hálni jár belé a lélek! Nyilván megromlott a hosszú úton!
-Igazad lehet kereskedő! Inkább azt a pohosabbat eszem meg desszertnek, ezt a lottyadtat meg vidd vissza ahonnan hoztad! - bólogatott az Ibega és egy másik kétlábúért nyúlt.
Moghe'Kau fogta hát az emberbőrbe zárt istent, bedobta a vándorszekerén lévő ketrecbe az istenembriók és a Dyrthenna bestia mellé, és útnak indult egy másik univerzum felé...

A sötétség balkeze

"Hogyan gyűlölhet vagy szerethet valaki egy országot? ... Ismerek embereket, ismerek városokat, farmokat, dombokat és folyókat és sziklákat; ismerem, hogyan nyugszik le a nap ősszel egy bizonyos szántóföld fölött a dombok között; de mi értelme annak, hogy mindezt határok közé szorítsuk, nevet adjunk neki, és a szeretetünknek határt szabjunk ott, ahová a név hatósugara már nem ér el? Mit jelent az, hogy szeretni a saját földünket? Azt talán, hogy gyűlölni, ami nem a mi földünk? Ha igy van, akkor ez nem jó."

Ursula K. Le Guin: A sötétség balkeze

Már másodszorra olvasom ezt, ennek a nőnek minden sora egy csoda. Mintha ott ülne mellettem és a fülembe suttogná a történetét én meg csak bólogatok, hogy igen, igen, ez van itt belül is a szívemben, tudom miről beszélsz. Hesse-vel éreztem ezt még így...

Most nézem az oldalán, hogy ez a regénye épp mostanában lett 40 éves...

Hooker

Emlékszem, hogy nem sokkal azután, hogy az öreg meghalt, lementünk Paksra a bluesfesztiválra és persze ott szinte minden fellépő megemlítette. "Vicces" volt, amikor a Nemes Nagy Péter mondta, hogy "Hooker 81 vagy 84 évesen halt meg." Merthogy senki nem tudja igazából, hogy pontosan mikor is született. Ez szerintem tökéletesen beleillik a legendájába.
Amikor a klippjeiben látom, mindig az jut eszembe, hogy úgy néz ki, mint egy bölcs orángután, aki felvett egy fekete öltönyt. Ez így viccesen hangzik, de valahogy valójában inkább méltóságosnak érzem, mintha éppenhogy ő mosolyogna rajtunk.

Egyszer volt a tévében egy zenés riportfilm is vele amit felvettem videóra de aztán sosem néztem meg újból. Nem tudom, hogy a tévében melyik hülye gondolta azt, hogy majd az úgy jó lesz, ha feliratozás helyett inkább leszinkronizálják...

(Ja és külön bónusz: miközben hallgatod a klippet érdemes figyelni, hogy itt jobb oldalt a táncoló medve a zenével együtt, tökéletes ritmusban nyomja a bréket! )

Zizgés

Amikor ezt a verset írtam - kb. csillió évvel ezelőtt - még nem sejtettem, hogy balsorsomra beteljesedik.

Zizgés

Egyszer éjjel, sötét éjjel
Zizgés támadt szörnyű hévvel.
Hurrogott az éjszakába
S morgott is mint veszett állat.
Hogy mi lehetett nem sejtem,
De én mondom: zizgett rendesen!

Hangja volt mint csurranás
Vagy mint szörnyű koppanás.
Akár égi mennydörgés,
Mint egy jól sikerült böffentés!
Hogy mi lehetett nem sejtem,
De én mondom: zizgett rendesen!

Nem úgy zörrent mint egy bokor,
S nem berregett akár rotor,
Hörgött ugyan úgy mint hulla,
De mégsem úgy mint veszett kutya.
Hogy mi lehetett nem sejtem,
De én mondom: zizgett rendesen!

Félve néztem körbe-körbe
Mikor megy már az ördögbe
De csak csörgött egyre-másra
Mint csengettyű egy üres házban.
Hogy mi lehetett nem sejtem,
De én mondom: zizgett rendesen!

Halálra váltan sóhajtottam
Mikor végre nem hallottam.
Elhalt örökre a hangja,
Nem háborgat többé soha.
Hogy mi lehetett nem sejtem,
De én mondom: zizgett rendesen!

Most

Néha az utcán amikor nem sietek sehova, mondjuk várok valami villamosra vagy ilyesmi, rámtör a "most". Olyan mintha kizuhannék az addigi magamból. Abban a pillanatban semmi dolgom, csak a nézelődés. Ilyenkor rájövök, hogy milyen érdekes körülöttem minden. Az emberek a legfurcsábbak, mert látni, hogy mindenki el van foglalva azzal, hogy épp hova tart. Olyan mintha ők vakok lennének, elvakítja őket a fejükben lévő gondolat, és csak én egyedül látom a körülöttünk lévő világot. Ettől ilyenkor olyan érzésem van mintha egyedül lennék az utcán. Néha eszembe jut, hogy ha valaki mondjuk az utca másik oldalán éppen úgyanígy feleszmélne, "kizuhanna" a saját gondolataiból, vajon észrevennénk-e egymást...

Opera

Tyűha! Épp most próbáltam/próbálom ki a 10-es Operát és úgy suhan mint a fény! Olyan gyorsan tölti be a lapokat, hogy először valami csalásra gyanakodtam... A firexfox lomha tehén melette.

csak kár, hogy ezt az oldalt például kis hibával jeleníti meg... :( (bár ez valszeg az én hibám, mert én piszkáltam bele az oldal kódjába)

Galaxis

Először tisztázzunk valamit. A Föld az egy bolygó és a Nap körül kering a többi bolygóval együtt. Ez a naprendszer. A Nap valójában egy csillag, olyasmi mint amiket az égen látunk éjszaka. A sok naprendszer alkotja a galaxist, ami egy ilyen spirálszerű izé.

Ha a Napot akkorának képzeljük el mint egy focilabda, akkor a Föld akkora mint egy borsszem és 30 méterre kering a naptól. A Hold egy mustármag és félarasznyira van a Földtől. A Mars szintén egy kis magocska, 50 méterre kering a naptól, vagyis ez a kis mag 20 méterre van a Földtől...
Ebben a modellben a legközelebbi csillag, a Proxima Centauri 8000 km-re lenne a Napot jelképező focilabdától...

Az egyik suliban ahova jártam, egyszer jött hozzánk egy kis öreg fickó. Asszem valami fizikatanár volt talán és egy kis fából esztergált modellt hozott a galaxisunkról. Iskolai szemléltetőeszköznek szánta, és azt szerette volna, ha kifestenénk neki feketére meg tennénk rá pöttyöket, vagyis a csillagokat. Azt magyarázta, hogy szeretné egy kicsit tágítani az ifjúság tudatát, hogy nem csak a Földön élünk, hanem egyben egy naprendszerben és egy galaxisban is. Hogy a jövő generáció ne csak a kis szűk életterében gondolkodjon, hanem abban is, hogy a világ kurvára nagyobb mint a mi szemétdombunk és ha már teleszartuk azt, akkor legalább tudjuk, hogy lehet innen máshova is menni... Így utólag azt gondolom, hogy az öreg nem csak azért jött, hogy lemázoltassa a galaxist, hanem hogy próbáljon magának szövetségest találni a kis tervéhez a mi sulinkban is. Persze nem talált, mindenki hülyének nézte, meg nem értette, hogy mit is akar igazából. Mindenesetre a galaxist lefestettem neki és közben úgy éreztem magam mint a Száll a kakkuk fészkében a néma fickó aki az egészet elmeséli és senki nem tudja róla, hogy igazából ő nem hülye, és nagyon is érti, hogy milyen hülyék veszik körül. (bár lehet, hogy rosszul emlékszem a regényre, mindegy) Na.

Pár napja, hete lehetett hallani arról a hoaxról, ami valami kör e-mailben terjedt, hogy augusztus végén valamikor a Mars majd nagyobbnak fog látszani még a Holdnál is mert olyan közel kerül a Földhöz. huh.. Több rádióban is hallottam, volt olyan ahol még várták is...

Azon gondolkodtam, hogy vajon hol lehet az a kisöreg most és méginkább hol van az a galaxis amit lefestettem?

Talán egy hosszú pillanatig mindenki boldog az életben, de azért ez mégiscsak egy pillanat, aztán utána marad az emlékezés amit kielemezve arra kell rádöbbenni, hogy olyan jelentéktelen volt az kis pillanat, hogy igazából észre se vetted amikor átsuhant rajtad...

monkies

Kill the Buddha

Sokan nem is tudják magukról, hogy vallásosak. Mert amikor a "vallás" szó előkerül akkor a kereszténységre vagy egyéb intézményes dologra gondolunk. De a legtöbb ember nem ilyesmikben hisz, hanem megkreál magának egy saját vallást. Különbség van a hit és a vallás között. Azt gondolom, hogy a hit az a dolog, ahogyan az agyunk felfogja és értelmezi a világot. Enélkül nincs értelem mert ez maga az értelem. A hit nem feltétlenül tudatos dolog, ezt inkább csak az önmegismerés útján tapasztalhatjuk meg.

Image by cobalt123 via Flickr

A vallás viszont tudatos választás az általunk favorizált dogmák gyűjteménye. Az ahogyan a világot elképzeljük.

Az agyunk trükkös cucc, olyannyira, hogy még magát is szereti átverni. Ügyesen el tudja ferdíteni a valóságot, hogy az megfeleljen a dogmák által sugallt "igazságnak". Ezért szinte minden ember egy csapdában él, a saját agyának csapdájában, a saját vallásának csapdájában.

Két dolog van amit ezért meg kell tanulni: az igazságos gondolkodást és a kételkedést.

Az igazságos gondolkodáson azt értem, hogy a bejövő tényeket úgy kell fogadni, hogy ne ferdítsük el magunk számára, ne nagyobbítsuk vagy kicsinyítsük. Legyünk fair-ek magunk ellen. Általában szeretjük úgy hajlítani a dolgokat magunkban, hogy az beleilljen a magunkban felépített kis világunkba, a magunkról alkotott képünkbe. erről kell leszokni. Igazságosnak, pártatlannak kell lenni.

A kételkedés a folyamatos önvizsgálatot jelenti. Azt, hogy figyeljük, hogy nem tapadt-e le valami a tudatunkban. Azt, hogy folyamatosan vizsgáljuk, hogy az itéleteink helyes okokra vezethetőek-e vissza. (Persze az ideális dolog az lenne, ha nem itélkeznénk egyáltalán, de ne szaladjunk ennyire előre illetve ne szálljunk ennyire el) Szerintem nem baj ha vannak dogmáink, csak tudjuk róluk, hogy azok és tudjuk őket kihajítani amikor már csak koloncok. Tudjunk változni. időről időre tegyük fel a kérdést: vajon tényleg igaz az, amit erről vagy arról hiszek? Nem csak ezt szeretném hinni?

If you meet the Buddha on the road then you must kill the Buddha!

Még egy Sandman feldolgozás, most találtam, talán az egyik legszebb.
A 2007-es Rob Zombie rendezte "Halloween" film betétdala:

alagút

Fura, hogy az életben elkövetett baromságok, hogy kísértik állandóan az embert. Itt most nem a gonosz dolgok elkövetéséről beszélek, azok is ilyenek de most nem ez a téma.
Hanem pl. ez:

Image by phill.d via Flickr

írtó régen történt. Görögországban voltunk. Kis üdülőfalu tengerpartja. Már tovább akartunk állni stoppal, de az út egy hegy mögött volt. Három lehetőség volt: az egyik, hogy teszünk egy rohadt nagy kerülőt. A második, hogy a hegy tengerfelőli része felé kerülünk, de akkor gyakorlatilag úszni kellett volna mert dagály volt és nagyon megemelkedett a vizszint. A harmadik pedig egy alagút volt a hegyen keresztül. Egy kisvasút haladt itt át.

Némi tanakodás után a harmadik verziót választottuk. Hát elég izgalmas volt. A sínek és a fal között nem volt sok hely, tíz kilós hátizsák a vállunkon, ráadásul a falon mindenféle vezetékek futottak amikhez nem mertünk hozzáérni. Az alagút lassan elkanyarodott és eljött a pillanat, amikor a hátunk mögött eltünt a fény és töksötétben kellett botorkálnunk. Az volt a tervem, hogyha meghallom a vonatot, akkor lehasalok a földre. De egész végig azon paráztam, hogy a hátizsákom akkor is túl nagy és könnyen beleakadhat a vonat valamilyen oldalra kilógó kallantyújába.
Elég nagy baromság volt az egész, ugye?
Nagy fellélegzés volt amikor kiértünk a másik oldalon.
Egy csomó mindent elfelejtettem arról az utazásról azóta. Asszem ez az emlék sem maradt volna nagyon meg ha aztán pár perc múlva nem hallottuk volna a sípolást, ahogy a kisvonat kirobogott az alagútból.
Szóval ez elég sokszor kísért, forgatja az agyam és nem nagyon tudok mit kezdeni vele.

A fény sebessége

Asimovnak a Hold tragédiájába lapozgattam bele a buszon. Ez nem sci-fi könyv hanem

Image via Wikipedia

ismeretterjesztő. Azt a részt olvastam amiben arról mesél, hogy hogyan jöttek rá, hogy a fény nem végtelen gyors és hogy hogyan mérték meg végül a sebességét. Először Galilei próbálkozott vele. Felküldte a segédjét egy hegy tetejére, ő meg felmászott a szomszédos hegyre. Aztán egy lámpással jelzett a segédnek, akinek rögtön ahogy meglátta a fényt, ugyanúgy vissza kellett jeleznie. Galilei meg lemérte az eltelt időt az ő jelzése és a segédjéé között. Trükkös ugye? :D Na persze így verébbel lőttek ágyúra.. kicsit alábecsülték a fényt, így francokat sem tudtak lemérni. Viszont Galilei később felfedezte a Jupiter holdjait és végül ezek segítségével sikerült megoldani a problémát.

Erről az jutott eszembe, hogy milyen izgalmas lehetett abban a korban élni amikor még az emberek nem tudtak ennyit a világról, és volt reményed arra, hogy akár egy kirándulás alkalmával a világ egy olyan titkának megfejtésével térjél haza, mint a fény sebessége! Voá!

Smagracsk és halál

Amikor meglátod az első smagracskot, alig bírsz magaddal. Felkapod forgatod, vizsgálgatod, játszol vele és rettentő érdekesnek tűnik. Aztán amikor a tizediket találod, már csak egy vállrándítást kap tőled.
Aztán szembejön veled egy dreketug és a elámulsz hogy mik vannak. Fogod a nagyítódat és ezt is aprólékosan vizsgálgatni kezded, minden részletét kiélvezve. Aztán ebből is látsz tizet és ez is megszürkül.
Aztán találsz egy glombogyot meg egy frikulát és kellemesen elszórakozol velük, majd belemerülsz egy kinkugraffa megismerésébe. De azért ez már nem olyan nagy durranás.
És ez van. Idővel bármi jöhet, már nem hoz lázba, nem tud felizgatni, nem tud lelkesíteni.
A dolgok jönnek, aztán mennek. Te meg csak a válladat vonogatod.
Aztán egyszercsak meghalsz.

nine inch nails

Aszondja az egyik csaj a Rejtélyek Kalandoraiban : "ó ne! Lefújták a Húszcentis Köröm ma esti koncertjét!"
:D

Utálom azt, amikor valaki olyanokat mond, hogy "roki balboka" meg "arnold svájcinéger" stb... ezek akkor képződtek amikor a 80-as években bejöttek videón ezek a filmek és még senki nem tudott angolul és a félrehallásokból "vicces"(-nek gondolt) szavakat gyártottak... aztán ez bekövesedett némely ember agyába akiknek még máig sem sikerült felcsípni egy fikarcnyi angoltudást sem és még most is ezzel próbálják feldobni a szövegüket. Azt is utálom, amikor valaki egy társalgásban elhangzó "valóban"-ra következetesen hozzáteszi, hogy "görög ül a falóban" és várja, hogy ezen a másik mosolyogjon... valamint az se számítson tőlem könyörületre, aki viccesnek találja azt, hogy "mallik a pity"....
Na.

TED

www.ted.com
Írtó jó előadások vannak ezen az oldalon! Kicsit olyan mint nálunk a Mindentudás egyeteme, de itt nemcsak tudományról van szó. Persze eddig kellett egy kis angoltudás, hogy élvezhető legyen a dolog. A jó hír, hogy elkezdték lefordítani aaz előadásokat, de ami igazán hihetetlen, hogy 11-et már magyarra is lefordítottak! http://www.ted.com/translate/languages/hun

pl. ez elég érdekes: Barry Schwartz - az elveszett bölcsességről

Best/worst animation titles

Valahogy az imdb "top movies" oldalaira keveredtem, és van egy ilyen lista animáció kategóriában

Image by andy castro via Flickr

is. Na most azért az elég jó, hogy az első tizben két magyar is van (Vuk és Macskafogó) olyanokat megelőzve mint az Oroszlánkirály vagy a toy story.

De van ám "legrosszab" lista is! És hát míg a (klasszikus) Vuk az elöző listán a büszke negyedik helyen vöröslik, addig ezen a Kis Vuk a másodikon!!!

http://www.imdb.com/chart/animation

A gonosz bűvész

A nagy Grambaldi a szinpadon áll a doboz mellett. A doboz akkora mint egy nagy koffer és flitteres csillagok vannak rajta. Grambaldi megpödri hosszú bajuszát, majd a hatásszünet után ezt kiáltja: - Hölgyeim és Uraim! A következő mutatvány amit a Nagy Grambaldi prezentál Önöknek a Világon egyedülálló produkció! Egy önként jelentkezőre lesz szükségem a közönség soraiból, na ki legyen az? hmmm... ott az a bájos kisleányka! Igen, igen te ott szépségem, ne bújj el! Kérem segítsék fel a színpadra!

Image by mattlogelin via Flickr

A szöke hajú, kékszemű kislány szégyenlősen, ijedt szemekkel mászik fel a szinpadra.
- Drágaságom! Hogy hívnak? Lívia? Na gyere, fogd meg a kezem! Hölgyeim és uraim tapsoljuk meg a bátor önként jelentkezőt! Az ifjú hölgy fog segítségemre lenni a következő attrakcióban!
A nagy Grambaldi a dobozhoz vezeti a lánykát, majd kinyitja a doboz ajtaját.
-Mint látják, ez egy teljesen közönséges doboz!
Valóban.
-Mássz be aranyom! Ne félj! - mondja halkan a bűvész Líviának. A kislány pedig ijedten kászálódik be a dobozba. Guggolva épp elfér benne. Grambaldi rácsukja az ajtót mire az eddig halk dobpergés felerősödik.
A nagy Grambaldi a levegőben kalimpál és hopp! egyszercsak a kezében néhány csillogó kard jelenik meg. A hegyét nyomkodva megmutatja, hogy élesek.
Aztán fogja az egyiket és beleszúrja a dobozba.
Aztán egy másikat is.
Aztán az összeset.
A dobpergésen kívül pisszenést sem hallani.
Aztán sikoly harsan és a színpadra felrohan egy riadt szöke kislány! Lívia! Kitör a taps, a tömeg éljenez!
A nagy Grambaldi ijedten és értetlenül néz a lánykára. -Lívia? Dehát hogy...?
A kislány hüppögve próbál a doboz közelébe kerülni - Én Lídia vagyok, Lívia ikertestvére! hol a húgom?
A nagy Grambaldiból ekkor kiszalad egy megkönnyebült sóhaj.
- Én meg már egy pillantra megijedtem, hogy valami gikszer történt! - mondja és kihúzza a dobozból az egyik véres kardot.

Mc Hammer

mindenekelött leszögezném: Stop! It's hammer time!



Na és van ám Hammer-nek blogja is. A video ebben a posztban finoman fogalmazva jó (bár kell egy kis türelem hozzá, mert lassan jön le...): See her face...She got it

Sukiyaki - Ue wo muite arukou - Kyu Sakamoto

Húú de régen kerestem ezt a számot!



Annak, aki énekelni akarja, na és a translation: http://www.lyricalcontent.com/htmlit.php?q=1052&nolinks=yes

Rocky

Jerry és Rocky egy padon ültek és sörözgettek. Rocky egy együttesben, a Cablechords-ban énekelt. Ő volt a frontember és elég sok gondja volt a banda összetartásával. Mindig Jerry-vel beszélte meg a problémáit, Jerry-nek mindig igen jó meglátásai voltak, és hasznos tanácsokat tudott adni.
- Figyelj haver tudod mi történt? - fordult Rocky izgatottan barátja felé - Tegnap felhívott a Burninglion lemezkiadótól egy tag! Azt mondta szeretnének egy lemezt kiadni a Cablachords-szal! Még fellépésekről is dumáltunk!
- Wáó Rocky gratulálok! Ez mán döfi!- aztán még viccesen hozzátette:- azért ugye nem felejted el öreg barátod, amikor majd a Wembley-ben lépsz fel?
- Mi lenne velem nélküled haver? Én mindig meghallgatlak akármi történjen. A barátom vagy!

1 évvel később

A worchester-i stadion dugig volt örjöngő rajongókkal. Jerry nem is értette, hogy élvezhetik a koncertet ha folyamatosan ordítoznak, sikoltoznak. A koncert végén hátrament a szinpad mögé, de elvesztette a VIP-kártyáját ezért nem engedték be. Kiment hát a limuzinhoz, hogy majd ott

Image via Wikipedia

találkozzon Rocky-val. A sofőr örömmel üdvözölte és miközben vártak, elszívtak egy spanglit.
Aztán nyílt a hátsó ajtó és biztonsági őrök gyűrűjében megjelent Rocky. Egy törölköző volt a nyakán, haja izzadságtól volt csatakos. Mosolyogva integetett jerry-nek ahogy közeledett. Aztán valahonnan oldalról sikoltozás harsant és egy csapat rajongó rontott Rocky-ra és a biztonsági őrökre, akik egyre sikertelenebbűl próbáltak Rocky és a tömeg között maradni. Egy lány Rocky nyakába ugrott, és szenvedélyesen csókolgatni kezdte, közben egy srác pedig a törölközőt nyúlta le a nyakából. Aztán páran megfogták és a vállukra emelték Rockyt, miközben a Chords slágerszámát, az "Everybody rock tonite"-ot kezdték skandálni. Rocky nevetett és ő is velük énekelt.
Jerry ekkor vette észre a gyilkost. Miközben ordibálni és integetni kezdett Rocky-nak, megpróbált közelebb kerülni, de ez nem nagyon ment, a tömeg szorosan vette körül Rocky-t. Rocky látta Jerry-t de kacagva mutogatott a fülére, hogy nem hall semmit. Aztán fejét a csillagok felé emelve felkurjantott.
Jerry látta a kés villanását.

dizájn leírás

Polgárpukkasztó színek! Ocsmány majmok! Tarzan! Jáj!

dizájn

A manu chao meghozta a kedvem egy új dizájnhoz!
Most pedig húzás megnézni a "Me gustas tu!"-t!

Me gustas tu!

Horgonyok

Van ez az érzékelő a belső fülben ami az egyensúlyérzékelésért felelős.

Image via Wikipedia

Nem tudom, pontosan, hogy működik, régen valami gyerekkönyvben úgy volt elmagyarázva, hogy folyadék van benne, a falán meg érzékelők amik érzik a folyadék mozgását. Mindegy is a dolog, elég erről ennyit tudni. De mi van azokkal akiket lavina temet be? Filmekben mindig hallani a rémtörténeteket, hogy ilyenkor az ember nem tudja, hogy merre van a fel meg a le és amikor ki akarja ásni magát, akkor rossz felé kezd el haladni. (Ez szerintem egyébként hülyeség, márha laikusként lehet ebben véleményem, mert szerintem a hó úgy megfogja az embert, hogy meg meg sem bír mozdulni.)
Na de miért nem tudja? Hisz ott a fülében az a kis bigyó?
Mert nem segítenek a szem horgonyai. Amikor nézünk és felismerünk egy tárgyat akkor annak helyzete is világossá válik. Ezekhez a felismert tárgyakhoz vetjük ki horgonyainkat és biztosítjuk velük a saját stabilitásunkat...

A valóság olyan mint egy sziget az óceán közepén. A sziget tartja fenn az embert, az a biztos pont. Ott van rajta minden amit ismerünk.

De igazából a valóság nem sziget hanem csak egy kupac, a tengeren sodródó, horgonyokkal összeláncolt hajó. Minnél több horgonnyal kötődsz mások hajójához, annál biztosabbnak érzek a lábad alatt a talajt, annál kevésbé érzed a hullámzást és leszel tengeribeteg...

A küldetés

Az űrhajóst Nelson Anderton-nak hívták és éppen a feketelyukat nézte az űrhajó ablakából. Na persze nem látott semmit, csak egy nagy fekete lyukat az a fekete űrben, dehát ilyen a fekete lyuk. Anderton öreg volt, rettentő ráncos és fáradt. Tudta hogy ez itt a vég. A hajó már közel volt az eseményhorizonthoz, innen már nem volt visszatérés.

Image via Wikipedia

De az igazat megvallva, érezte, hogy amúgy sem lenne neki sok hátra. Most épp azon merenggett, hogy vajon miért is indult el az űrhajóval. Az utóbbi időben már gondjai voltak a memóriájával, könnyen elfelejtett dolgokat. Bár ahogy jobban belegondolt, a küldetése céljára már nagyon régóta nem emlékezett. A napi rutin mellett nem volt ideje ezen gondolkodni, az űrhajó üzemeltetése, karbantartása, ellenőrzése szinte az összes energiáját felemésztette. Írtózatos monoton rabszolgaság volt ez, és csak néha szakította meg valami változatosság. Bár valójában Nelson nem nagyon szerette a változatosságot. Az űr ellenséges közegében a változás félelmetes volt, veszélyt rejtett és Anderton számára egyenlő volt a fedélzeti riasztó rémísztő sípolásával. Épp ezért megpróbálta elkerülni az ilyen helyzeteket.
Hosszú útja során tucatnyi bolygó mellett haladt el és a műszerek szerint jópár közülük még oxigéndús légkörrel is rendelkezett. Kezdetben csábította a gondolat, hogy leszáll az egyikre. Vágyakozva gondolt a szélre, a gravitációra, a nagy térre, mindarra amiben az űrhajóba zárva hiányt szenvedett. Elfantáziált azon, hogy vajon micsoda élőlények élhetnek ott lent, milyen furcsa természeti képződményeket lehetne látni. De aztán mindig meggondolta magát amikor a landolás bonyolult procedúrájára gondolt. Egy bolygó megközelítése, a légkörén való átjutás, a leszállóhely kiválasztása rettentő sok gonddal és veszéllyel járt és mivel nem tudta, hogy pontosan mi fogja várni a planéta felszínén, ezért mindig arra jutott, hogy az egész nem éri meg a kockázatot. Ígyhát gyorsan elfelejtette a bolygót és repült tovább az űrön át.

Az ablakon át érezte a lyuk hidegét.
-Vajon mi lehetett a küldetésem célja? - elméje cammogva keresgélt fakuló emlékei között. - Bármi is volt, olyan hosszú utat tettem meg, hogy azalatt bizonyosan teljesítettem.
Azán valahogy eszébe jutott, hogy a fedélzeti számítógép adatai között nyilván megtalálhatja a kérdésre a választ.
Odabotorkált a fedélzeti számítógéphez,leült a párnázott székbe, majd pötyögni kezdett a billentyűzeten. Megnyomta az entert és rámeredt a monitorra.

Sokáig ült ott, aztán lassan visszasétált az ablakhoz. A fekete lyuk hatalmasra tátotta száját.

"A küldetés célja: Vizsgáljon meg minden útjába kerülő bolygót. Térképezze fel őket, gyűjtsön adatokat az élővilágukról, szerezzen mintákat. Az erre legalkalmasabbnak látszó planétán telepedjen le. Küldjön jelet a Földre az űrhajó kommunikátorával majd várjon a kolonizációs űrhajókra... Az emberiség sorsa múlik önön ! Sok sikert! Bizunk Önben!"
---------

Ja meg felraktam ide jobb oldalra egy kis youtube boxot. Ez egy playlist, a Chordettes Mr. Sandman c. számának feldolgozásait gyűjtöttem össze rajta. Szóval ha elindítod, szépen sorban le fogja játszani ezeket a számokat. Hát nem csodálatos a technika?

onkel

Let me introduce my uncool uncle, uncle Ankle!

Mediæval Bæbes

Ez a blog egyre inkább videoklipp gyűjteményre kezd hasonlítani de ki a francot érdekel itt van még kettő...

Nagy videoklippes bejegyzés Animals-szal, Nancy Sinatrával és Lee Hazlewooddal, meg elhangzik egy Mas que Nada is...

Olyan érdekes ilyen régi nagy számok tévéfelvételeit, klippjeit nézegetni. Itt van pl. a "House of the Rising Sun", az embernek a könyökén jön ki, annyiszor hallja/hallotta. Eric Burdon mély, baljós hangja mögé valami összehúzott szemű, zord férfit képzel az ember, aztán megnézi ezt a klippet és azt látni, hogy egy tejfelesszájú beatlesimitátor suhanc énekel...


vagy itt van Nancy Sinatra és Lee Hazelwood. Őket sem így képzeltem el...
(Najó Nancy Sinatráról tudtam, hogy olyan mint egy Barbie baba... )



Ki gondolná, hogy a "Summer wine" eredetijét egy "Barátokközt"-kinézetű fickó énekelte Nancy.vel és nem pedig egy Vile Valo...



Hammár Nancy Sinatra, akkor azért legyen még ez is itt:



Ezt az alábbit meg a fentiek utáni keresgélés közben találtam. Asszem a gyerekkórusos klippekből fogok még csinálni egyszer egy posztot...

...a majmoké a világ!

turbo

A világ veszélyes hely, ma találkoztam két vámpírral, meg egy xenofób illuzionistával. Ez az utóbbi egy öreg nő volt a piacon. "Én csak magyar dolgokat árulok!" -mondta. "Tessék a turbo booster, tessék a fruit café!"...

kigombolt ing

Ahogy ma vettem fel az ingemet, eszembe jutott erről egy volt barátom. Sokat utaztam vele együtt stoppal. Valahogy mindig úgy látom magam előtt, hogy az út szélén várunk a kocsira ami majd felvesz és közben dumálunk. Nyáron a színes kockás inge mindig ki volt gombolva ott lebegett körülötte össze-vissza. Emiatt mindig le volt barnulva. Írtó vagyánynak tartottam és irigyeltem. Ő és a kigombolt inge volt a szabadság.
Milyen távol van a mai világtól ez a kigombolt ing...

Na jó ez most elég öreges duma lett... :)

mélypont

Ma volt egy pillanat amikor eszembe jutott, hogy akár meg is bolondulhatok (szó szerint) ha nem vátoztatok valamit. Rettentő érzés volt.

Úgy képzelem, hogy két fajta őrület van. Az egyik, amikor az ember a saját logikája szerint müködik és ez a logika nem azonos a külvilág és a többi ember logikájával. Őrültnek mondanak, mert nem értik mit miért csinálsz, nem látják a te gondolkodásodban amúgy meglévő ok-okozati összefüggéseket.
És van a másik, amikor a gondolataid magad számára is elveszítik értelmüket, logikájukat. Nem tudsz normálisan müködni, mert nem érted magadat és ezért a körülötted lévő világot sem. Kicsúszik a lábad alól a talaj.

Hivatalos induló

Ezt választottam az oldal hivatalos indulójául.

Az óceán forrongott, de a szárazföld fojtogatásától sehogy nem tudott szabadulni.

Image by mikebaird via Flickr

Hatalmas krákok, óriáspolipok, leviatánok hánykolódtak benne, a feneketlen mélységben pedig még nagyobb és titokzatosabb lények suhantak. Egy éjjel az egyik óriástintahal a peremre sodródott, a város fölé. Hatalmas teste szétterült a házak felett. Csápjai lágyan tapogatóztak az épületek között, majd bedugta őket az ablakokon. Végigsimította az alvók homlokát, szivárványszín vizcseppeket hagyva a bőrükön. Ezek az álmodók vakító villanással lobbantak lángra és a város lassan megtelt fénnyel.
Egy büszke klipper tünt fel a láthatáron és méltóságteljes lassúsággal a város fölé úszott. A kormánynál egy félelmetes és egyben elbüvölő alak állt, a kapitány. Fején tündöklő ezüstkorona a hold fényét szórta széjjel. Amikor a hajó az alvók máglyái fölé ért, hágcsókat eresztett le a hajó oldaláról. A fehér tüzben fürdő álmodók ezeken kapaszkodtak fel a fedélzetre. Ahogy átmásztak a korláton a fejükön szemek nyiltak fel, több tucat, a homlokukon a tarkójukon, az álluk alatt, mindenhol. Nem kellett utasítani őket, tudták, hogy ők a legénység. Vitorlát bontottak és a klipper csendesen kimanőverezett a városból.
A városban maradottak csendes vizihullaként lebegtek saját néma sötétségükben. Testükből szivárgott az üresség. Persze nem kellett sok idő és a fekete folyadék csábító bűzét kiszagolva megjelentek a cápák. Éles fehér fogaikkal marcangolni kezdték a testeket és a viz hamarosan szürke lett a holtak fakó vérétől. Az egyik, akit darabokra szaggattak a dögök, felébredt és az ablakon kihajolva a várost beburkoló ködöt kezdte átkozni.

Early mornin' 2.

Image via Wikipedia

Ilyenkor még minden a valószínűtlenségben lebeg. Éjszaka a dolgok légneműek, de ilyenkor már lecsapódnak és a folyékony és a szilárd halmazállapot között alakulnak oda-vissza. Az ember a végtelenségig elfogadó, szemlélödő, csak nézi, hogy mi történik. Talán egy kicsit csodálkozik, de ennek majd csak később lesz tudatában. A színek világosak, vakító fényfoltok vannak, és hűvös. Az ébredés melankóliája, A tudat szomorúsága afölött, hogy érzékeli, hogy lassan létezni kezd. Az ébredés egyben halál is, elmúlás. Egy csöndes birodalom elhagyása.

early mornin'

Nme tudom miért nem lehetett megnézni a klippet , de most javítottam, úgyhogy már lehet!
Szóval:

Nem, nem Nem, korán kelni nem egészséges.

Kikukucskáltam az ajtó kémlelőnyílásán. Elég félelmetes odakintre kinézni. Az éjszaka egy óceán és az emberek lakástengeralattjárókban utaznak rajta keresztül.

Repülök. A felhők suhannak el mellettem. Szürkék, lámpaoszlopszínűek. Körülöttük molyok repkednek körbe. Na most egy guggoló alak figyeli a röptüket és jegyzetel. Leírja a pályájukat. Az apró dolgok mindig jelentéssel bírnak, titkos jelentéssel. Ahogy megvakarja hosszú fülét, látom, hogy apró fülhallgató van a fülében. Ez valami titkosügynők lesz, és éppen dolgozik. kiváncsi vagyok mit jegyzetelt le, ezért megállítom az időt és a válla mögé szállok, hogy belepillantsak a füzetkéjébe.

Egy kertet látni, lepkék köröznek egy hulla fölött, aki a füvön fekszik. üveges szeme az ég kékjét veri vissza és a felhők fehérjétől fátyolos. Van valami mélyebben is a pillantásában, valami titokzatos érzés kerít hatalmába amikor belepillantok. Aztán rájövök. A visszatükröződések mögött, az utolsó jelenet látszik, amit még életében látott. De mi is az?
Bogarak. Ezernyi pincebogár nyüzsög valami dögön. Ezt látta a két szem utoljára. Na most ha a molyok táncát és a bogarak képének elrendeződését a hulla retináján összevetjük akkor nyugtalanító egyezést tapasztalunk.
Vajon ez a "bogárságból" adódik? A molyok és a pincebogarak közös kódja?
Valami nem stimmel itt. Egy amatör sci-fi lapban jelent meg egyszer egy festő pár képe, az jutott erről eszembe. Idegen tájakat festett, messzi bolygók tájképeit, fura növényzettel és egyéb meghatározhatatlan alakzatokkal. Már önmagában ez is furcsa volt, de ami igazán meghökkentő volt, az az hogy a képein valami nem volt rendben a térrel. A sikok lehetetlenül folytak egymásba, értelmezhetetlenül megcsavarodott a perspektíva, ütötték egymást a tárgyak térbeli izéi. :)
Megakadva a kódfejtésben, az ügynököt kezdtem vizslatni. Vajon kik lehetnek a megbízói? Tudja, hogy mit csinál? Ismeri a kód jelentését, vagy csak vakon körmöli, ahogy utasították?
Szóval úgy állunk, hogy egy titkosügynök után kell nyomoznom, ha ki akarom deríteni a rejtélyt.
Ez egy kicsit paranoidnak tünik.

Image by gilderic via Flickr

Nézzük más szemszögből!
Ha kissé átcsoportosítom az agysejtjeimet, a valóság rögtön más színben tünik fel. Na persze amikor az "agysejtek átcsoportosításáról" beszélek, akkor azt csak képletesen értem. Semmi bizonyítékot nem mutatott még fel soha senki, hogy léteznének ilyen dolgok. Viszont egyszerűbb így megfogalmazni a dolgot, mint máshogy, lévén, hogy máshogy nem is tudnám megfogalmazni.
Nos, más nézőpontból, természetsen az egész szituáció másképp fest.
Egy ősvámpír ébredésének vagyok tanúja. 1000 éve nyugszik sírjában, de most ébredezni kezd. Miért? Amikor egy ilyen lény "alszik", akkor gyakorlatilag tetszhalott. Nem gondolkodik, nem mozog, nem lélegzik, nem emészt, nem csinál semmit, nem él. Mi az ami mégis most felébresztette 1000 év múltán?
A nézőpont más, a titok ugyanúgy megmaradt. Nem tudom a választ, nem jutok közelebb...

Countdown

Sose add fel

Tornaóra, a téren kell futni. Szemüveges, dagi fiú, nyelve lóg, liheg, lába szétkalimpál, botladozik.
Engedelmesen viseli az iskola egyenpolóját és izzad bele. A poló hátára az van nyomva, hogy "Sose add fel!"

Izmos jóképű srác, éppen leelőzi dagit, mosolyog, süt rá a nap. Nem egyenpoló, fehér, focistamez, a hátán baszott nagy 1-es számmal...

Az idomár és az elefántja

Az idomár csuklóján egy bilincs volt, amihez rozsdás lánc csatlakozott. A lánc végén pedig egy nagy szürke elefánt volt. A pusztaságot kettészelő köúton rótták a mérföldeket, elöl az idomár, mögötte a hatalmas ormányos. Látszólag az idomár uralta az állatot, de ha az le akart térni az útról - ami gyakran megtörtént - akkor az idomárnakigen nehezére esett visszarángatni, -terelnie a szürke kövezetre.

Image via Wikipedia

Amikor a távolban feltünt a határ, az elefánt ideges lett. Ormányát felemelve trombitált és cölöplábaival a port és a kavicsokat rugdosta. Ahol az út keresztezte a határvonalat, egy magas, ronda épület állt. Ahogy közelebb értek a komor építményhez, az állat egyre inkább kezelhetetlenné vált, az idomárnak nem igazán sikerült lenyugtatnia. Az ormányoson egyre inkább eluralkodott a félelem, de azért csak-csak közelebb értek az épülethez. Végül az idomár már ki tudta betüzni az épület kapuja feletti feliratot: Határőrség és Úthasználat-engedélyeztető Hivatal.

Odaértek a kapuhoz. Az idomár lenyomta a kilincset és belépett az épületbe mögötte a reszkető elefánttal. Egy váróteremben voltak melynek közepén egy sorszámkiadó automata állt. Az idomár megnyomott rajta egy gombot és letépte a sorszámot amit a gép kiköpött, majd leült az elefánt mellé, aki már helyet foglalt az egyik kényelmetlennek látszó fémszéken.

Vártak.
Sokáig vártak mert az ő sorszámuk a 161616-os volt. Az elefánt izgett-mozgott, lábával topogott, panaszosan nyüszögött az ormányán keresztül, az idomár el is csodálkozott, nem gondolta soha, hogy az elefánt ilyen hangokat is ki tud adni. Az állat rettegett és többször elindult a kijárat felé, de az idomár mindig visszarángatta. Egyszer amikor az idomár elbóbiskolt, az állat egészen az ajtóig eljutott de nem érte fel a kilincset az ormányával és a nyújtázkodásával megrángatta a kettejüket összekötő láncot, mire az idomár felébredt. Akkor aztán felnyalábolta az elefántot, az ölébe ültette és odahajolva lapátfüleihez, nyugtató szavakat suttogott a fülébe. Persze nem sok sikerrel, az állat behunyt szemmel, könnyezve reszketett a térdén.

Egy örökkévalóság múlva sípoló hang harsant és a falon lévő kijelző az ő számukat mutatta. Az elefánt felsírt és megpróbált a kijárat felé iszkolni, de az idomár a kezébe vette és odalépett vele a kijelző alatti ajtóhoz. Beléptek.
Kis szoba, a szemközti falnál iróasztal, az asztalra hajolva tányérsapkás, egyenruhás hivatalnok. Az idomár, tenyerén a borsónyi elefánttal, közelebb lépett. A hivatalnok abbahagyta a körmölést és szigorú arccal felpillantott a két jövevényre.

Egy rosszindulatúan szaglászó, bajszos patkány méregette őket a tányérsapka alatt.

Az idomár szeme elkerekedett, üres keze a levegőt markolászta. Bőre hirtelen felhasadt és cafatokra szakadó ruhaként hullott a padlóra, ahogy fülsiketítő trombitálással az elefánt csusszant elő alóla. A háznyi nagyságú bepánikolt állat irtóztató tömegéneknek nem tudtak ellenállni a helyiség falai: hatalmas robajjal repedtek meg majd omlottak össze. Az elefánt megvadulva rontott ki a romok közül...

A patkány köhögve porolta le uniformisát majd a néhai idomár porhüvelyéhez lépett. Belekotort a börcafatokba, ahonnan egy "passport" feliratú, kis könyvecske került elő. Az iróasztal egyik fiókjából egy bélyegzőt halászott ki és belepecsételte vele a könyvecskébe, hogy ELUTASÍTVA.

Dub FX

Dub FX 10/10/2008 Part 2 from Ben Dowden on Vimeo.

Meg itt egy máaik is : Step on my trip

Múlt héten még szuperhős akartam lenni, most meg nekem lenne szükségem egyre. De bassza meg szuperhősök nem léteznek.

Ha öreg leszek...

Ha öreg leszek, ilyen akarok lenni. Már úgy értem, hogy nem ilyen "scary", hanem ilyen "gyerek". :-)



Pretty woman:

Balfácánok

Képzeljük el, ahogy Gagarin

Image via Wikipedia

épp kiér a világűrbe, amikor letüsszenti az irányítópultot! A takony zárlatot okoz, kiégnek a kábelek, áramszünet és az űrhajó irányt vált egyenesen a Proxima Centauri felé...

Valamivel később Armstrong épp azt mondja: "Kis lépés egy embernek de hatalamas ugrás azzz..." közben pedig megbicsaklik egy holdkövön és pofára esik a Holdon.

Még később Takahashi a Marson tett sikeres séta után a begyűjtött marsi zuzmó mintáját szorongatva visszatér az űrhajóba de a vezérlőhídon tartozkodó társa, Bill Morrison, izgatottságában remegő kezéből kiesik a kávéspohár, ami megnyom egy gombot minek hatására a hajtóműveket hűtő rendszer leáll, a megnövekedett hőmérséklet pedig nukleáris láncreakciót indít el. Az űrhajó felrobban és évekkel később kiderül, hogy ez az atomrobbanás kipusztította a Marson lévő összes élő organizmust lévén, hogy azok számára egyedül abban a völgyben voltak megfelelőek az életkörülmények.

Tíz évvel később Tudósok jeleket fognak a Proxima Centauriról, melyek értelmes, fejlett civilizációra utalnak.
A technikai fejlettség ekkor már olyan fokra jut, hogy képesek egy ultragyors műholdat építeni és útnak indítani rakterében mindenféle üdvözléssel, adatokkal.
A műhold tényleg gyors, annyira, hogy öt év múlva a Proxima Centauri közelében beéri Gagarin elszabadult űrhajóját, nekiütközik és felrobban, izgalmas perceket okozva a Proxima lakóinak.

A katasztrófa után összeülnek a nemzetek vezetői, hogy megvitassák mi legyen.
Aztán a főfő elnök, Preston Didier a tévében élőben beszédet intéz az emberekhez:

" Világ népei! Talán ismeretes előtettek a tény, hogy nagyszerű tudósaink nemrégiben földönkívüli értelmes élet jeleire bukkantak a Proxima Centauri egyik bolygóján. Nyilván a történelmünkben sorozatosan előforduló szerencsétlen események sem kerülték el figyelmeteket. Nos, országaink vezetői - velem egyetértésben - ezen tények figyelembevételével arra a döntésre jutottak, hogy elsődleges célunknak azt kell választanunk, hogy minden erőnkkel megakadályozzuk, hogy a földönkivüli idegenek történelmünk sötét és szerencsétlen pillanatait megismerve negatív képet alkossanak rólunk. Neves tudósainkkal egyetértésben ezért úgy határoztunk, hogy egyszer és mindenkorra felhagyunk az univerzum meghódítására tett kísérleteinkkel és egyszer és mindenkorra befejezünk mindenfajta űrprogramot, erőforrásainkat pedig ezentúl a tudomány más ágai felé irányítjuk. Nagyrabecsült Nobel-dijas pszichológia professzorunk, a híres Csandragupta már fel is vetette, hogy szerinte a történelmünk szerencsétlen fordulatainak pszichológiai okait kéne mélyebb megfigyelés alá vetnünk..."
Itt még folytatná a beszédét, de a szék amin eddig hintázott beszéde közben, hirtelen összecsuklik és az elnök eltünik az asztal alatt.

Szóval az emberiség felhagy az űrhajók fabrikálásával.

A műhold katasztófáját követő harmadik évben tűnik fel az első UFO London egén. Egy ideig köröz az utcák felett aztán eltünik.

Image via Wikipedia

Ettől kezdve viszont megszaporodnak az észlelések. A világ minden pontján megfigyelik az idegen űrhajókat. Mindenki értetlenül áll a jelenségek előtt. Az idegeneknek szemmel láthatóan eszük ágában sincs felvenni velünk a kapcsolatot, inkább csak megfigyelnek minket.
Egy honolului rádióamatőrnek végül sikerül jeleket fognia az egyik UFOról. A felvett anyagra lecsapnak a tudósok. A neves kódfejtő, Henry McChips és hacker csapata kezdi el vizsgálni a jeleket. 3 Hónap telik el de nem jutnak semmire. A group egyik tagja Mike "Dangerous" Morrison (aki egyébként a balszerencsésen végzödő Marsraszállás egyik hősének, Bill Morrisonnak a fia) egyik reggel kávéját véletlenül kiloccsantja az idegen kódot tároló számítógép klaviatúrájára. Ahogy egy zsebkendővel törölgetve megpróbálja megtisztítani a billentyűzetet, véletlenül megnyom pár gombot. Amikor felpillant a monitorra, eláll a lélegzete. A képernyőn a kód fut, ami valójában nem más mint egy videofájl. Egy embert lát felülről, ahogy az utcán sétál majd eltaknyol egy banánhéjon. Következő jelenet: egy elszabadult léghajó kosarában viccesen pánikol egy riporternő. Valamit kiáltani akar a földön ugrabugráló embereknek és ahogy kihajol a korláton, megcsúszik és átbukik rajta. Ahogy zuhan valami kötélbe beleakad a lába és sipítozva , fejjel lefelé, nyakában a szoknyájával himbálózik a léghajó alatt. Következő: nagy tömeg áll körül valami pódiumot amin fura szerkezet áll. Egy ember guggol egy üveggömbben. Int az asszisztensének aki egy vezérlőpult mögött áll. A jelre valamit állítgatni kezd a gépen majd hirtelen felpillant, bele a kamerába. Az arcán megdöbbenés. tisztán látszik közben, hogy remegő keze akaratlanul megpöccint egy piros kapcsolót. Fényes villanás majd az üveggömb felrobban és valami vörös fröccsen szét beterítve a tömeget...
Morrison felismeri a két hónappal ezelőtt megtörtént eseményt: az üveggömben felrobbanó fickó, Jerome Fliegerhoff fizikus, aki teleportáló gépezetét készült bemutatni a nyilvánosságnak amikor az égen feltünt egy UFO...
És a video folytatódik, még legalább húsz különböző jelenettel. Mindegyikben emberek csinálnak hülyeségeket, amik aztán groteszk vagy vicces balesetekbe torkollanak.

- Mi a franc ez? - kérdezi idegesen a tudósoktól Preston Didier, amikor McChips megmutatja neki a felvételt.
A tudósok hümmögnek, aztán hosszú csend.

Image via Wikipedia

- Uram nekem van egy izém.. egy olyan elméletem vagyis elmélet szerűségem, de mielőtt kifejteném, meg szeretnék róla bizonyosodni! - szólal fel bátortalanul a hátsó sorból egy kis szemüveges alak. Winston Finkelbaumnak hívják és a híres Csandragupta professzor csapatában dolgozik. - Szükségem lenne hozzá a Hubble-3 müholdra és Mr McChips csapatára!

Didier, az elnök már épp válaszolni akar, amikor hirtelen köhögőroham tör rá. Vizet hoznak neki, a hátát veregetik, de végül mentőt kell hívni, ami beszállítja a közeli klinikára...

Finkelbaum végül megkapja amit kér és elkezdenek dolgozni. A Hubble-3-mal a Proxima Centauri környékét pásztázzák rádióhullámok és egyéb jelek után kutatva. Az eredményeket aztán McChips-ék vizsgálják s próbálják lefordítani.

Egy nap Finkelbaum felívja az elnököt, akit épp kiengedtek a kórházból, és meghallgatást kér, hogy beszámolhasson a kutatás eredményéről.

Egy titkos katonai bázison találkoznak.
- Nos, Winston - ugye ez a neve? - mit találtak? - kérsezi Didier.
- Uram, a hubble-3 segítségével sikerült rádiójeleket fognunk a Proxima Centauri térségéből, amit aztán Mr. McChips és kiváló csapata voltak szívesek megfejteni és lefordítani. Mint kiderült, e jeleket a Proxima lakói a galaxis több pontja felé is sugározzák, a Sirius felé, a Betelgeuse felé és még vagy két tucat csillag irányába. Uram, ebből világossá vált, hogy a Proxima Centauri lakói nem az egyetlen földönkivüli civilizáció! Ezek aktív kommunikációt folytatnak egymással! És tudja miről beszélgetnek? Rólunk!
- Csak nem azt akarja mondani, hogy meg akarnak minket támadni?
- Dehogy! Videófelvételeket küldözgetnek egymásnak amiket itt a Földön vettek fel a repülő csészealjakból. Vicces filmeket, amiket rólunk készítettek, olyat mint amit McChipsék először megfejtettek. Az egyik ilyenen még Ön is rajta van Elnök úr, amikor a beszéde közben összerogy a széke és Ön beesik az asztal alá! Hhihi...
- Kussoljon!
- Szóval a lényeg: ezek nem megtámadni akarnak minket, ezek röhögnek rajtunk!
- Atyaég! Le kell ülnöm. Azt mondja az egész galaxis...?
- Igen. Azon röhögnek, hogy mekkora balfácánok vagyunk...

Vágy

Van egy vágyam: szuperhős szeretnék lenni.

Néhány szó...

Ajtó.
Pepi.
Mocsár.

Zene.

Blablabla.

Értékes blogbejegyzés, arról, hogy van e értelme bejegyezni, azaz blogot írni.

Érték.

Nem lesz itt kitörölve semmi,

A pudingevés művészete

Szereted a pudingot? Hányszor élvezted ki minden cseppjét?

Image via Wikipedia

Tuti hogy a legnagyobb része mindig pocsékba megy. Ne csóváld a fejed.
Egy jó kis puding mondjuk kb. 5- 10 perces elfoglaltság. Amikor elkezded enni, megállapítod, hogy milyen fantasztikus a csoki. Második kanál, az élvezet a tetőfokára hág. Harmadik kanál, eszedbe jut, hogy majd utána inni akarsz egy kis vizet. negyedik kanál, a vízivásról eszedbe jut, hogy mennyire teleetted magad az ebédkor és elfog a bűnbánat. ötödik kanál, fogadkozás: tornázni fogsz.. hatodik: elgondolkodsz, hogy hogyan kéne magad rávenni, hogy tényleg tornázz valamennyit naponta... stb. stb. és már el is fogyott a puding.
Mennyit élveztél ebből a pudingból? Két kanalat.
A pudingevés összpontosítást követel, azt, hogy kiűrítsd az agyad, s csak a dolgodra koncentrálj.
Egyszóval: meditáció.

Banán 2.

A banán segíti az agyműködést.

Banán

A legtöbb banánt Indiában termesztik.

Elvis has left the building

Csak lazán.
Elvis, a majom ott állt a majomszobor előtt. Nem is szobor volt ez, hanem egy majomépület. Rengeteg ablak, ajtó. Elvis mindig építgetett rajta valamit, így egyre inkább hasonlított őrá.

Image via Wikipedia

Szabad bejárás volt, be lehetett menni a belsejébe. A majom mindig elcsodálkozott, mert mindig talált valami újat, egy lépcsősort, egy folyosót, egy szobát amit még soha nem látott azelőtt.Voltak termek amiknek az ajtaja csak a kinti levegő éríntésére nyílt ki, ezek eddig teljesen rejtve voltak a majom elől. Persze nem voltak kincsek vagy különösebben figyelemreméltó tárgyak ezekben a termekben, inkább csak elmélyítették a szobák bonyolult elrendeződésének megértését.
Voltak kamrák amit Elvis zárva tartott és voltak olyanok is amit maga elől tartott zárva. Az épület nagyrésze persze ismeretlen volt a majom előtt, mert ide olyan ajtók vezettek amelyeknek a zárját nem tudta kinyitni. Néha jöttek más majmok és segítettek neki felfedezni a termeket, máskor meg elzárt pár folyosót ezek elől. A szekrényekben volt egy csomó rajza ezekről a majmokról, meg könyvek amikben elméletek voltak ezeknek a szobraiban lévő szobák elrendeződéséről.
A majmok legnagyobb baja az volt, hogy egymást majmolták abban, hogy mindegyik arra törekedett, hogy az ő épülete különleges legyen. Ezért aztán mindegyik építmény ugyanolyan volt. Elvis is ezt csinálta, hisz ő is majom volt.

szőr

A vándorfestő megállt a templom előtt és elkezdte előpakolni a cuccait. Ecsetek, festékestubusok. Felállította a festőállványt is. A téren már csak néhány ember volt rajta kivül, azok is nemsokára besétáltak a templomba. Épp a vásznat vette elő, amikor a tér egyik végében egy díszes ruhát viselő alak jelent meg. Nem sietett, komótosan lépkedett a templom felé, pedig a tömeg bent már rázendített egy imára. A püspök egy pillantra megtorpant és felnézett az épületre. Aztán belépett a díszes kapun.

A templom belsejéből tisztán hallatszott az éneklés, kántálás. Az utca üres volt, mindenki benn volt a templomban. Az egész város.
A festő ezt akarta lefesteni: az egész várost a templomban, ahogy a napi szokásuknak, a hagyománynak, Kötelességüknek adóznak: éneklik a Déli Imát.
Amikor mindent előszedett, neki is kezdett, de ahogy az ecset a papirhoz ért, valaki dühösen felordított a templomban. Két hunyorgó, csuhás fickó jelent meg a díszes ajtóban. Nehezükre esett megszokni a kinti verőfényt, mert a templomban szinte koromsötét volt. Aztán meglátták a festőt és odarohantak hozzá. Fenyegetően morogtak, az egyik pedig nem is teketóriázott, pofán vágta a piktort, aki az állványt magával rántva a földre zuhant.
Érezte, hogy elered az orra vére. A következő pillanatban aztán gyomronrúgták. Valami mintha elroppant volna, a fájdalom mellett a hányinger is jött és öklendezni kezdett. Furcsa volt, hogy valahol legbelül a pánik, a káosz és a fájdalom mögött tiszta gondolatok voltak, mert amikor átfutott rajta, hogy a roppanás vajon a bordája volt-e, szinte azonnal rájött, hogy csak az ecset tört ketté a markában.

Az egyik fickó egy láncot vett elő a csuhája alól és elkezdte rátekerni a festő kezére. A művész hiába kapálózott, a két fickó hihetetlen erős volt, vasmarokkal fogták le. A láncra végül lakat került, s a két csuhás elkezdte a templom felé rángatni gúzsba kötött foglyukat. Könnyű dolguk volt, de amikor a festőt felrángatták a lépcsőkön a kapuig, a fogoly veszett rángatózásba kezdett.
Egy irdatlan pofon aztán lecsendesítette, feje lehanyatlott, láthatóan eszméletét vesztette.
A három alak lassan eltünt az épület sötétjében. A kántálás pedig nemsokára újra felharsant.

Évekkel később

A híres művész kiállításának megnyítója. Rettentő sokan gyűltek össze, a társadalom krémje, mindenki, aki számít itt volt ma a galériában. A festő késett, már rég itt kellett volna lennie, hogy pár fontos szóval megnyissa kiállítását, de egyelőre híre hamva sem volt. A tömeg persze nem bírt várni, s mindenki a képek előtt álldigált, zsivajgott. A legtöbben az előtt a bizonyos kép előtt álltak, ez volt a leghíresebb alkotása, amit már számtalan nagyvárosban kiállítottak. Sóhajtózás, "Bravissimo!", "Mervejő!" meg ilyenek..
Senki sem tudta, hogy az a vászon valójában soha nem látott festéket, és a csodálatos színorgia valójában a vér és hányás keveréke...

A festő komótos tempóban kanyarodott ki a kis utcácskából a galéria előtti térre. Egy pillantra megtorpant és felnézett az épületre. Tudta, hogy várják bennt és ahogy belépett a kapun eltünve az épület sötétjében, a bentről kihallatszó halk zsivajgás, áhitatos kántálássá erősödött...

Blogolás

Jaj mit írjak?

Rendezett, kertváros, olyan '50-es évekbeli amerikafeeling, mindenki hepi. Az utcába bekanyarodik egy nagy teherautó. Tülköl, mire az emberek kinéznek az ablakon. - Drágám, itt vannak, siessünk! - mondják. Pont akkor lépnek ki az ajtón amikor a kocsi odaér eléjük. A fickónak is, a feleségének is nagy zacskó a kezében, úgy szorongatják mintha valami értékes dolog lenne benne. Az ajtóban ott van két kis kölök is, az ő kezükben is ott a zacsek, nagyon megílletődöttek (remélem így kell helyesen írni). A kocsi hátulján lévő rámpáról lelép az overálos ürge és a zacskókért nyúl. Odaadják neki, közben ünnepélyesen mosolyognak. Amikor a két gyerek is odanyújtja a magáét a fickónak, az apa büszkén az egyik kiskrapek fejére teszi a kezét, felesége pedig meghatódottan nevetgél.
Az overálos odaviszi a teherautó hátuljához a csomagokat és nemtörödöm módon behajintja őket az autó gyomrába. Fellép a rámpára, és int a sofőrnek, hogy mehetnek. Az autó elindul, de harminc méter után le is fékez mert odaértek a következő ház elé, melynek ajtaján két büszke tartású, zacskót cipelő alak lép ki...

Este

Image by http2007 via Flickr

Már sötétedik amikor a teherautó - teli gyomorral - megérkezik a telephelyre. A procedurát felesleges leírni, a teherautó tartalmát kiöntik egy tárolóba, ott összekeverik, tömörítik, az egészből egy nagy massza lesz.

Másnap reggel
A teherautók egy része elindul szokásos körútjára a városba, begyűjteni a zacskókat. Egy másik részére viszont a kockákra vágott, tömörített masszát pakolják fel, ezek a város széle felé indulnak el, egy hatalmas építmény felé. Ennek lábánál lerakodják terhüket, amit aztán az ott dolgozó munkások vesznek át. Valójában ezekből a kockákból építgetik a monumentális, piramis-szerűséget...
Ez a bődületnagy izé persze a városból is látszik, az asszony néha kinéz az ablakon a főzés közben és büszkeség tölti el amikor látja, hogy a piramis csúcsa csíkot karcol a felhőkbe...

-------------

Ja egyébként meg lezárult a szavazás, amiben megkérdeztem a véleményeteket. Én azt mondtam, hogy majom, de van aki szerint Caps lock, szóval...

Oldalt indítottam az új kvízkérdést, lehet szavazni!

"majom'

Micsoda majmok vagyunk... néha elcsodálkozom.
Nemrég még a banánt piszkáltuk a fáról meg pockokat kapdostunk el a bozótban, most meg egy világító doboz előtt gubbasztunk és bámulunk. Nem változott semmi.

A "majom" szó ma általában pejoratív értelemben használatos, na meg persze nem is pontos gondolom ha magunkra értjük, de kit érdekel, mindenki tudja ha róla van szó. Azzal, hogy az "emberrel" elkülönítjük magunkat a többi állattól, még nem változik igazából semmi. Annyira büszkék vagyunk az agyunkra.. persze mindenki büszke arra, amije van. Na és? A skorpió meg a patkány, meg a medveállatka bőven túlél majd minket pedig nekik nincs annyi agyuk. És hosszú távon végülis csak ez számít.

Image by zsoolt via Flickr

Ez a blog nagyon majom!
Meg te is majom vagy! Igen te!

Image by Chris Gin via Flickr

Blabla bla

Ide jön a szöveg.

Majmok!

Első!!!

Image by youngrobv (Rob & Ale) via Flickr

Hohohohó!