alagút

Fura, hogy az életben elkövetett baromságok, hogy kísértik állandóan az embert. Itt most nem a gonosz dolgok elkövetéséről beszélek, azok is ilyenek de most nem ez a téma.
Hanem pl. ez:

Image by phill.d via Flickr

írtó régen történt. Görögországban voltunk. Kis üdülőfalu tengerpartja. Már tovább akartunk állni stoppal, de az út egy hegy mögött volt. Három lehetőség volt: az egyik, hogy teszünk egy rohadt nagy kerülőt. A második, hogy a hegy tengerfelőli része felé kerülünk, de akkor gyakorlatilag úszni kellett volna mert dagály volt és nagyon megemelkedett a vizszint. A harmadik pedig egy alagút volt a hegyen keresztül. Egy kisvasút haladt itt át.

Némi tanakodás után a harmadik verziót választottuk. Hát elég izgalmas volt. A sínek és a fal között nem volt sok hely, tíz kilós hátizsák a vállunkon, ráadásul a falon mindenféle vezetékek futottak amikhez nem mertünk hozzáérni. Az alagút lassan elkanyarodott és eljött a pillanat, amikor a hátunk mögött eltünt a fény és töksötétben kellett botorkálnunk. Az volt a tervem, hogyha meghallom a vonatot, akkor lehasalok a földre. De egész végig azon paráztam, hogy a hátizsákom akkor is túl nagy és könnyen beleakadhat a vonat valamilyen oldalra kilógó kallantyújába.
Elég nagy baromság volt az egész, ugye?
Nagy fellélegzés volt amikor kiértünk a másik oldalon.
Egy csomó mindent elfelejtettem arról az utazásról azóta. Asszem ez az emlék sem maradt volna nagyon meg ha aztán pár perc múlva nem hallottuk volna a sípolást, ahogy a kisvonat kirobogott az alagútból.
Szóval ez elég sokszor kísért, forgatja az agyam és nem nagyon tudok mit kezdeni vele.