Kill the Buddha

Sokan nem is tudják magukról, hogy vallásosak. Mert amikor a "vallás" szó előkerül akkor a kereszténységre vagy egyéb intézményes dologra gondolunk. De a legtöbb ember nem ilyesmikben hisz, hanem megkreál magának egy saját vallást. Különbség van a hit és a vallás között. Azt gondolom, hogy a hit az a dolog, ahogyan az agyunk felfogja és értelmezi a világot. Enélkül nincs értelem mert ez maga az értelem. A hit nem feltétlenül tudatos dolog, ezt inkább csak az önmegismerés útján tapasztalhatjuk meg.

Image by cobalt123 via Flickr

A vallás viszont tudatos választás az általunk favorizált dogmák gyűjteménye. Az ahogyan a világot elképzeljük.

Az agyunk trükkös cucc, olyannyira, hogy még magát is szereti átverni. Ügyesen el tudja ferdíteni a valóságot, hogy az megfeleljen a dogmák által sugallt "igazságnak". Ezért szinte minden ember egy csapdában él, a saját agyának csapdájában, a saját vallásának csapdájában.

Két dolog van amit ezért meg kell tanulni: az igazságos gondolkodást és a kételkedést.

Az igazságos gondolkodáson azt értem, hogy a bejövő tényeket úgy kell fogadni, hogy ne ferdítsük el magunk számára, ne nagyobbítsuk vagy kicsinyítsük. Legyünk fair-ek magunk ellen. Általában szeretjük úgy hajlítani a dolgokat magunkban, hogy az beleilljen a magunkban felépített kis világunkba, a magunkról alkotott képünkbe. erről kell leszokni. Igazságosnak, pártatlannak kell lenni.

A kételkedés a folyamatos önvizsgálatot jelenti. Azt, hogy figyeljük, hogy nem tapadt-e le valami a tudatunkban. Azt, hogy folyamatosan vizsgáljuk, hogy az itéleteink helyes okokra vezethetőek-e vissza. (Persze az ideális dolog az lenne, ha nem itélkeznénk egyáltalán, de ne szaladjunk ennyire előre illetve ne szálljunk ennyire el) Szerintem nem baj ha vannak dogmáink, csak tudjuk róluk, hogy azok és tudjuk őket kihajítani amikor már csak koloncok. Tudjunk változni. időről időre tegyük fel a kérdést: vajon tényleg igaz az, amit erről vagy arról hiszek? Nem csak ezt szeretném hinni?

If you meet the Buddha on the road then you must kill the Buddha!

Még egy Sandman feldolgozás, most találtam, talán az egyik legszebb.
A 2007-es Rob Zombie rendezte "Halloween" film betétdala:

alagút

Fura, hogy az életben elkövetett baromságok, hogy kísértik állandóan az embert. Itt most nem a gonosz dolgok elkövetéséről beszélek, azok is ilyenek de most nem ez a téma.
Hanem pl. ez:

Image by phill.d via Flickr

írtó régen történt. Görögországban voltunk. Kis üdülőfalu tengerpartja. Már tovább akartunk állni stoppal, de az út egy hegy mögött volt. Három lehetőség volt: az egyik, hogy teszünk egy rohadt nagy kerülőt. A második, hogy a hegy tengerfelőli része felé kerülünk, de akkor gyakorlatilag úszni kellett volna mert dagály volt és nagyon megemelkedett a vizszint. A harmadik pedig egy alagút volt a hegyen keresztül. Egy kisvasút haladt itt át.

Némi tanakodás után a harmadik verziót választottuk. Hát elég izgalmas volt. A sínek és a fal között nem volt sok hely, tíz kilós hátizsák a vállunkon, ráadásul a falon mindenféle vezetékek futottak amikhez nem mertünk hozzáérni. Az alagút lassan elkanyarodott és eljött a pillanat, amikor a hátunk mögött eltünt a fény és töksötétben kellett botorkálnunk. Az volt a tervem, hogyha meghallom a vonatot, akkor lehasalok a földre. De egész végig azon paráztam, hogy a hátizsákom akkor is túl nagy és könnyen beleakadhat a vonat valamilyen oldalra kilógó kallantyújába.
Elég nagy baromság volt az egész, ugye?
Nagy fellélegzés volt amikor kiértünk a másik oldalon.
Egy csomó mindent elfelejtettem arról az utazásról azóta. Asszem ez az emlék sem maradt volna nagyon meg ha aztán pár perc múlva nem hallottuk volna a sípolást, ahogy a kisvonat kirobogott az alagútból.
Szóval ez elég sokszor kísért, forgatja az agyam és nem nagyon tudok mit kezdeni vele.

A fény sebessége

Asimovnak a Hold tragédiájába lapozgattam bele a buszon. Ez nem sci-fi könyv hanem

Image via Wikipedia

ismeretterjesztő. Azt a részt olvastam amiben arról mesél, hogy hogyan jöttek rá, hogy a fény nem végtelen gyors és hogy hogyan mérték meg végül a sebességét. Először Galilei próbálkozott vele. Felküldte a segédjét egy hegy tetejére, ő meg felmászott a szomszédos hegyre. Aztán egy lámpással jelzett a segédnek, akinek rögtön ahogy meglátta a fényt, ugyanúgy vissza kellett jeleznie. Galilei meg lemérte az eltelt időt az ő jelzése és a segédjéé között. Trükkös ugye? :D Na persze így verébbel lőttek ágyúra.. kicsit alábecsülték a fényt, így francokat sem tudtak lemérni. Viszont Galilei később felfedezte a Jupiter holdjait és végül ezek segítségével sikerült megoldani a problémát.

Erről az jutott eszembe, hogy milyen izgalmas lehetett abban a korban élni amikor még az emberek nem tudtak ennyit a világról, és volt reményed arra, hogy akár egy kirándulás alkalmával a világ egy olyan titkának megfejtésével térjél haza, mint a fény sebessége! Voá!

Smagracsk és halál

Amikor meglátod az első smagracskot, alig bírsz magaddal. Felkapod forgatod, vizsgálgatod, játszol vele és rettentő érdekesnek tűnik. Aztán amikor a tizediket találod, már csak egy vállrándítást kap tőled.
Aztán szembejön veled egy dreketug és a elámulsz hogy mik vannak. Fogod a nagyítódat és ezt is aprólékosan vizsgálgatni kezded, minden részletét kiélvezve. Aztán ebből is látsz tizet és ez is megszürkül.
Aztán találsz egy glombogyot meg egy frikulát és kellemesen elszórakozol velük, majd belemerülsz egy kinkugraffa megismerésébe. De azért ez már nem olyan nagy durranás.
És ez van. Idővel bármi jöhet, már nem hoz lázba, nem tud felizgatni, nem tud lelkesíteni.
A dolgok jönnek, aztán mennek. Te meg csak a válladat vonogatod.
Aztán egyszercsak meghalsz.

nine inch nails

Aszondja az egyik csaj a Rejtélyek Kalandoraiban : "ó ne! Lefújták a Húszcentis Köröm ma esti koncertjét!"
:D