Az idomár és az elefántja

Az idomár csuklóján egy bilincs volt, amihez rozsdás lánc csatlakozott. A lánc végén pedig egy nagy szürke elefánt volt. A pusztaságot kettészelő köúton rótták a mérföldeket, elöl az idomár, mögötte a hatalmas ormányos. Látszólag az idomár uralta az állatot, de ha az le akart térni az útról - ami gyakran megtörtént - akkor az idomárnakigen nehezére esett visszarángatni, -terelnie a szürke kövezetre.

Image via Wikipedia

Amikor a távolban feltünt a határ, az elefánt ideges lett. Ormányát felemelve trombitált és cölöplábaival a port és a kavicsokat rugdosta. Ahol az út keresztezte a határvonalat, egy magas, ronda épület állt. Ahogy közelebb értek a komor építményhez, az állat egyre inkább kezelhetetlenné vált, az idomárnak nem igazán sikerült lenyugtatnia. Az ormányoson egyre inkább eluralkodott a félelem, de azért csak-csak közelebb értek az épülethez. Végül az idomár már ki tudta betüzni az épület kapuja feletti feliratot: Határőrség és Úthasználat-engedélyeztető Hivatal.

Odaértek a kapuhoz. Az idomár lenyomta a kilincset és belépett az épületbe mögötte a reszkető elefánttal. Egy váróteremben voltak melynek közepén egy sorszámkiadó automata állt. Az idomár megnyomott rajta egy gombot és letépte a sorszámot amit a gép kiköpött, majd leült az elefánt mellé, aki már helyet foglalt az egyik kényelmetlennek látszó fémszéken.

Vártak.
Sokáig vártak mert az ő sorszámuk a 161616-os volt. Az elefánt izgett-mozgott, lábával topogott, panaszosan nyüszögött az ormányán keresztül, az idomár el is csodálkozott, nem gondolta soha, hogy az elefánt ilyen hangokat is ki tud adni. Az állat rettegett és többször elindult a kijárat felé, de az idomár mindig visszarángatta. Egyszer amikor az idomár elbóbiskolt, az állat egészen az ajtóig eljutott de nem érte fel a kilincset az ormányával és a nyújtázkodásával megrángatta a kettejüket összekötő láncot, mire az idomár felébredt. Akkor aztán felnyalábolta az elefántot, az ölébe ültette és odahajolva lapátfüleihez, nyugtató szavakat suttogott a fülébe. Persze nem sok sikerrel, az állat behunyt szemmel, könnyezve reszketett a térdén.

Egy örökkévalóság múlva sípoló hang harsant és a falon lévő kijelző az ő számukat mutatta. Az elefánt felsírt és megpróbált a kijárat felé iszkolni, de az idomár a kezébe vette és odalépett vele a kijelző alatti ajtóhoz. Beléptek.
Kis szoba, a szemközti falnál iróasztal, az asztalra hajolva tányérsapkás, egyenruhás hivatalnok. Az idomár, tenyerén a borsónyi elefánttal, közelebb lépett. A hivatalnok abbahagyta a körmölést és szigorú arccal felpillantott a két jövevényre.

Egy rosszindulatúan szaglászó, bajszos patkány méregette őket a tányérsapka alatt.

Az idomár szeme elkerekedett, üres keze a levegőt markolászta. Bőre hirtelen felhasadt és cafatokra szakadó ruhaként hullott a padlóra, ahogy fülsiketítő trombitálással az elefánt csusszant elő alóla. A háznyi nagyságú bepánikolt állat irtóztató tömegéneknek nem tudtak ellenállni a helyiség falai: hatalmas robajjal repedtek meg majd omlottak össze. Az elefánt megvadulva rontott ki a romok közül...

A patkány köhögve porolta le uniformisát majd a néhai idomár porhüvelyéhez lépett. Belekotort a börcafatokba, ahonnan egy "passport" feliratú, kis könyvecske került elő. Az iróasztal egyik fiókjából egy bélyegzőt halászott ki és belepecsételte vele a könyvecskébe, hogy ELUTASÍTVA.