Zizgés

Amikor ezt a verset írtam - kb. csillió évvel ezelőtt - még nem sejtettem, hogy balsorsomra beteljesedik.

Zizgés

Egyszer éjjel, sötét éjjel
Zizgés támadt szörnyű hévvel.
Hurrogott az éjszakába
S morgott is mint veszett állat.
Hogy mi lehetett nem sejtem,
De én mondom: zizgett rendesen!

Hangja volt mint csurranás
Vagy mint szörnyű koppanás.
Akár égi mennydörgés,
Mint egy jól sikerült böffentés!
Hogy mi lehetett nem sejtem,
De én mondom: zizgett rendesen!

Nem úgy zörrent mint egy bokor,
S nem berregett akár rotor,
Hörgött ugyan úgy mint hulla,
De mégsem úgy mint veszett kutya.
Hogy mi lehetett nem sejtem,
De én mondom: zizgett rendesen!

Félve néztem körbe-körbe
Mikor megy már az ördögbe
De csak csörgött egyre-másra
Mint csengettyű egy üres házban.
Hogy mi lehetett nem sejtem,
De én mondom: zizgett rendesen!

Halálra váltan sóhajtottam
Mikor végre nem hallottam.
Elhalt örökre a hangja,
Nem háborgat többé soha.
Hogy mi lehetett nem sejtem,
De én mondom: zizgett rendesen!